7.rész
Ashton
Fél éve dühös voltam, megbántottnak, tehetetlennek éreztem magam. A problémák okozója pedig, ez a lány volt, aki most itt állt a házam előtt. Amikor megláttam ott a háznál, bugyiban, de ez mellékes, megkönnyebbülést éreztem, persze a döbbenet után, mert úgy éreztem kaptam még egy lehetőséget arra, hogy ne érezzem magam egy szemétládának. Hogy rendbe hozzak valamit, ami elkezdődött. Nem ezt most, nem fogom elszúrni, még ha egy picit dühös is vagyok.
- Most jutott eszembe, hogy még be sem mutatkoztam, Diamond vagyok - nyújtotta a kezét Hayley barátnője, kedvesen, miközben a házam ajtajához gyalogoltunk.
- Ashton - ráztam kezet vele, majd oldalra néztem és láttam, hogy Hayley még mindig a kocsinál áll - Mi történt Hayley? Baj van?
Lassan felemelte a fejét és nagy szemeivel rám nézett, szemeiből zavar tükröződött, amit nem lehetett megfejteni.
- Rájöttem, hogy tulajdonképpen nem is ismerlek, tehát ez olyan , mint ha egy ismeretlen házába mennék. Úgy hogy, bocsi, de nem megyek be.
- Jesszusom, Hayley! Szerintem már elég jól ismerjük egymást, de ha ezzel nem értesz egyet, akkor is legalább ne mondd azt, hogy idegen vagyok számodra! - néztem rá hitetlenkedve, hisz elég rosszul esett amit mondott - Most vittelek volna el titeket egy hotelba, vagy bármi más fizetős helyre, ha itt van ez a lehetőség is?!
- Jó, lehet, hogy igazad van - látta be, majd elindult a ház felé.
A házban, eligazítottam őket, hogy merre van a fürdőszoba, meg a vendégszoba, ahol lepihenhetnek ha szeretnének, én meg leültem a nappaliban levő cappucino színű kanapémra, és elkezdtem tévét nézni, amiből szinte semmit se fogtam fel, tudatában annak, hogy Hayley itt van. Pár perc múlva Diamond jött ki a fürdőből, majd mondta, hogy nincs száz-százalékos formában, úgyhogy inkább lepihen. Ahogy becsukta maga mögött az ajtót, besüppedt mellettem a kanapé. Oldalra néztem, és belenéztem a kék szemeibe, amik fáradtnak tűntek, de mégsem. Próbált mosolyogni, de nehezen ment neki.
- Ashton, bocsánatot szeretnék kérni, mindenért... Abban az időben, teljesen össze voltam zavarodva, egy telefon hívás miatt - sütötte le a szemét, mire ideges lettem, hogy nem tudtam mitől szomorú. -De ez most nem fontos. A lényeg, hogy tudd, hogy megbántam, hogy visszautasítottam azt a meghívást.
- Valóban? - döbbentem meg, mert erre aztán nem számítottam.
- Valóban. Sokáig ostoroztam magam miatta.
- Akkor, kezdhetnénk tiszta lappal? - mosolyodtam el.
- Igen - suttogta, mert már majdnem összeért az arcunk. Megfogtam és magamhoz húztam, úgy hogy a háta mellkasomnak dőlt. Majd elkezdtem csikizni, amitől felnevetett és próbált kibújni a fogásomból.
- Na, elég már! - nevetett hangosan. Abbahagytam, de nem vettem el a kezem. - Ashton?
- Igen?
- Köszönök mindent, tényleg. - csak mosolyogni tudtam, majd megpusziltam a feje tetejét. Ezt a hangulatot akartam megtartani, ezért inkább, nem szólaltam meg.
Pár pillanattal később, a mellkasa el kezdett, le és föl emelkedni. Elaludt, és ezáltal megnyugodtam és tudtam, hogy nem akarom, hogy ennek vége legyen. Egy kis idő múlva engem is elnyomott az álom.
