4.rész
Egész este alig bírtam aludni, mert nem bírtam a lelkiismeret furdalásommal, főleg azután amit Calum mondott. Hayley nem egy őrült fan volt és most már megbántam mindent amit mondtam neki. Már hajnalban felkeltem és kimentem a teraszra egy bögre tejeskávéval a kezemben. Még sötét volt, de már lehetett látni a felkelő napot. Ahogy kiléptem megcsapta az arcom a hűvös levegő, ami jót tett mert legalább egy kicsit felébresztett. Már majdnem elmerültem a gondolataimban, amikor csámcsogást hallottam, magam mellől.
- Luke?
- Igen?
- Te eszel?
- Igen.
- Hajnalban, miért eszel csirkét?
- Mert éhes voltam és csak ez volt a hűtőben- vonta meg a vállát, miközben egy csirkecombot evett.
- Jó, rendben, te tudod.
- Te miért nem alszol? Már nem tudsz aludni, mert Bryana zaklat továbbra is?
- Nem Bryana az oka. Tegnap megcsókoltam egy lányt, aki kiderült, hogy az a lány aki azon a képen is van, és már túl késő volt mikor erre rájöttem, úgy hogy most ki kell valamit találjak, hogy helyrehozzam, mert így szarul érzem magam- néztem rá, tanácsot vagy bármi mást várva.
- Bocs, de ebből nem sokat értettem. De még maradt egy kis csirke, ha gondolod edd meg és attól biztos, hogy jobb kedved lesz - ette tovább nyugodtan a csirkéjét.
- Kösz, de nem - röhögtem el magam, majd inkább bementem, mert ideje volt készülődni a autószervizbe, hogy megnézzem, hogy áll a kocsi, ami tegnap miattam tört szét.
A szervizben azt mondták csak késő délutánra lesz meg az autó, úgyhogy már mentem is volna el megkeresni Hayleyt, mikor megláttam ahogy egy óriás méretű pulcsiban, kócos hajjal, elég kialvatlanul álldogált a bejáratnál.
- Hayley? Mit keresel itt? -néztem rá döbbenten.
- Ezt én is kérdezhetném tőled. Valami barom összetörte apum kocsiját tegnap és nekem kellett eljönni érte, mert ő nem ért rá- ásítozott.
- Lehetséges, hogy én vagyok az a barom - néztem rá bocsánatkérően, mire elkerekedett szemmel nézett rám.
- Na, ezt nem gondoltam volna. Már megint sikerült meglepned - nézte a földet.
- Nézd Hayley, bocsánatot szeretnék kérni, mert egy hülye paraszt voltam. Megbocsátasz nekem?
- Nem nagyon szeretném ezt a beszélgetést folytatni. Mikor lesz kész a kocsi?
- Ne tereld a témát légyszíves. Én meg azt nem szeretném, hogy egy ilyen dolog miatt, rosszban legyünk.
- De hát nem is ismerjük egymást. Hogy lehetnénk rosszban? - vonta össze a szemöldökét.
- Ezért szeretném, hogy ma el gyere velem valahova. Hogy megismerjük egymást - próbálkoztam óvatosan.
- Mikor lesz kész a kocsi? -nézett rám türelmetlenül. Nem akartam megmondani, mert akkor tudtam , hogy elmegy.
- Késő délután. De nem akarom, hogy így váljunk el. Nézd, amikor rájöttem visszaakartam fordulni egyből, de akkor történt a baleset, ezért nem tudtam. Most is azért indultam, hogy bocsánatot kérjek.
- Ashton, az igazat megvallva eléggé össze vagyok zavarodva, úgyhogy nem akarok most semmit, érted? Remélem megértetted. Keress valakit aki hozzád való és akinek jelent valamit a csókja számodra. Na szia! - az utolsó szavakat már elég szomorúan mondta, majd elviharzott.
Csak álltam, néztem és nem tudtam mit csinálni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése