5.rész
Miután Calum elment a bárból egész jó kedvem lett. Jól esett, hogy érdekelte mi van velem. A műszakom véget értével, hazamentem és töltöttem magamnak egy kis gyümölcslevet, csináltam egy szendvicset és elfeküdtem a kanapén. Már hívtam volna Dia-t, amikor a telefon kijelzője hívást jelzett, egy számomra ismeretlen számról.
- Haló? - szóltam bele érdeklődve.
- Hayley, jó rég beszéltünk már. Felismersz? - ahogy meghallottam a hangot amely elől már pár éve sikerült megszabadulnom, összeszorult a torkom, és csak bambultam előre.
- Mi akarsz? - szóltam halkan.
- Téged. Minket. Tudod, mint régen - a háttérben csörömpölés, hangos zene zaját hallottam. Tehát nem változott semmit.
- Vagyis lefordítva, a pénzemet. Ezerszer megmondtam, hogy nem kapod meg - vált idegessé a hangom.
- Most nem erről van szó. Igenis hiányzol - próbált szomorú lenni.
- Nem, veszem be, amit mondasz. Nem változtál semmit.
- Leszoktam, Hayley. Fél éve tiszta vagyok.
- Hazudsz, mint mindig.
- Kételkedsz, mint mindig - nevette el magát.
- Nem érdekelsz. És hagyj békén.
- Nem foglak. Egyszer úgyis visszajössz hozzám- hallottam a hangján, hogy mosolyog.
Nem bírtam tovább, úgyhogy kinyomtam és ledobtam a telefont az asztalra. Csak néztem a tárgyat, amiből nem rég maga a megtestesült romlottság beszélt. Hogy szerezte meg a számom? Az öcsém. Biztos ő adta meg neki. Csak tudnám, miért az ő pártján áll. Már két éve, hogy nem bírtam tovább és szakítottam Nick-el. Már tényleg kezdtem nem gondolni arra, hogy miket csinált velem önkivületi állapotaiban, amit az a szar amit beadott magának, egy nap már többször is, okozott. Ahogy előtörtek az emlékeim nem bírtam tovább, sírni kezdtem. Miért nem képes békén hagyni? Miért nem keres magának egy másik áldozatot? Miért ismertem meg egyáltalán, azon a bulin? Miért voltam ilyen hülye? Csak jöttek a kérdések a fejemben, én meg csak ott ültem a kanapén, kezemben a megkezdett szendviccsel, amit egyébként nagyon is szerettem. Felálltam, hogy lezuhanyozzak, hátha úgy megszabadulok a gondolataimtól. Túl gyors volt a mozdulat, mert erősen megszédültem, de időben sikerült megtámaszkodjak a kanapéba. Nem akartam mást,csak nyugalmat. Összeszedtem a cuccaimat, lefürödtem, és eldőltem az ágyon. Aludni akartam, de képtelen voltam rá. Végül valamikor hajnalban sikerült elaludnom, de pár órára rá, apukám felkeltett.
- Hay, sajnálom, hogy felkeltettelek, de ma meg kell tenned nekem valamit.
- Mit? - nyöszörögtem.
- Tegnap történt egy kis baleset. Belementem a plázánál egy kocsiba, ami hirtelen megállt előttem. Sajnos a kocsim eleje alaposan tönkrement, annyira hogy nem indult utána.
- Micsoda? - kaptam fel a fejem - De jól vagy?
- Persze, nincs semmi bajom. Csak a kocsit elvileg ma megcsinálják, szóval el kéne érte menni. Nekem dolgoznom, kell. Ma nagy rohamra számítok - mosolygott. - Elmennél érte, kérlek.
- Jó, oké,apa.Mindjárt megyek.
- Köszönöm kicsim - ment ki a szobából.
Egy fél óra múlva, fel is keltem, felvettem egy jó bő pulcsit, ami elég kényelmesnek bizonyult. Nem akartam ma semmit se csinálni, csak itthon lazsálni. Kinnt, a konyhában finom palacsinta illatot éreztem. Egy tálra volt halmozva, egy nagy adaggal. Előtte egy papírral, amire ez volt írva: Köszönöm, mégegyszer. Szeretlek.
Apa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése